A munkavállalói érdekképviseletekkel közösen kidolgozott dokumentumot a Magyar Telekom részéről Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató és Somorjai Éva humán erőforrás vezérigazgató-helyettes, a munkavállalói érdekképviseletek részéről Varju György, a Központi Üzemi Tanács elnöke, Bujdosó Attila, a Távközlési Szakszervezet elnöke és Bontovics Krisztián, a T-Net szakszervezet elnöke írta alá a mai napon.

A Magyar Telekom Nyrt. és a munkavállalói érdekképviseletek 2008. szeptember 23-án fogadták el a vállalat első, 2008-2010-es időszakra szóló Esélyegyenlőségi Tervét. A most elfogadott dokumentum a 2011-2012-es időszakra vonatkozóan tartalmazza a vállalat által tervezett esélyegyenlőségi intézkedéseket. Az intézkedések célja, hogy a meghatározott célcsoportokba tartozó munkavállalók számára elősegítse az egyenlő esélyek megvalósulását, valamint erősítse a foglalkoztatott munkavállalók körében az esélyegyenlőség iránti elkötelezettséget.

Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató az aláírást követően elmondta: “A Magyar Telekom a versenyszféra azon kevés szereplője közé tartozik, aki számára nem csak papíron fontos az egyenlő esélyeket biztosító munkáltatói környezet kialakítása, hanem konkrét lépéseket is tesz annak érdekében, hogy ezt a valóságban is biztosítani tudja munkatársai számára. Az Esélyegyenlőségi Terv és az abban foglalt intézkedések is ezt a célt szolgálják.”

Somorjai Éva, a Magyar Telekom humán erőforrás vezérigazgató-helyettese elmondta: “Rendkívül fontosnak tartom az Esélyegyenlőségi Tervbe foglalt intézkedések mellett, az abban rejlő üzenetet is. Hiszünk abban, hogy ezzel jó példát mutathatunk más vállalatok számára is, és egyre többen ismerik majd fel, hogy csak a felelős gondolkodás szolgálhatja a fenntartható fejlődést. Reméljük, hogy ezen felismerés alapján egyre többen csatlakoznak majd az ilyen kezdeményezésekhez.”

Az Esélyegyenlőségi Tervben a felek az alábbi célcsoportokat határozták meg: nők; családos munkavállalók (ezen belül különösen a három vagy több 18 év alatti gyermeket nevelő munkavállalók, gyermeküket egyedül nevelő munkavállalók, vagy fogyatékos gyermeket nevelő vagy tartósan beteg hozzátartozót ápoló munkatársak); gyermekgondozási távolléten levő munkatársak; megváltozott munkaképességű vagy fogyatékkal élő munkatársak.

A nők esetében a vállalaton belüli szakmai karriert, az előrejutást elősegítő intézkedéseket tervez a cég, a családosok esetében elsősorban a család és munkahely egyensúlyát biztosító programokon, intézkedéseken lesz a hangsúly , a gyermekgondozási távolléten levő munkatársak esetében a folyamatos kapcsolattartás, a képzési és visszatérési lehetőségek fejlesztése, a megváltozott munkaképességű, vagy fogyatékkal élő munkatársak esetében pedig a foglalkoztatási helyzet fejlesztése lesz a középpontban.

A munkavállalói érdekképviseletek támogatásukról biztosították az esélyegyenlőségi kezdeményezéseket, és aktív közreműködésüket ajánlották fel a tervezett intézkedések megvalósításában.

A Magyar Telekom felelős munkáltatói törekvéseit már korábban is több elismeréssel jutalmazták, legutóbb 2010 novemberében a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége által alapított HR Oscar díjjal. A vállalat ez év márciusában elnyerte az Év HR csapatának járó Aranyhíd díjat. A Családbarát Munkahely 2008 díj után a Magyar Telekom tavaly elnyerte a hazai Legjobb Munkahely címet munkatársai véleménye alapján, idén nyáron pedig a közép- és kelet-európai Legjobb Munkahely címet. A Magyar Telekom birtokosa az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) által adományozott Egészséges Munkahely 2009 díjnak is.